Megmentette az oroszlánt a biztos haláltól. Ez történik minden reggel!

Valentin Gruener már gyermekkora óta rajong a nagymacskákért, mindig csodálattal töltötték el őt ezek az állatok. A rajongása még felnőtt korában is megmaradt, de amikor Botswana-ban járt, valami igazán szokatlan történt vele.

Talált egy 10 napos kölyök oroszlánt, akit sajnos magára hagyott az édesanyja. A magányos állat nagyon rossz állapotban volt: a nagy forróságban teljesen kiszáradt a szervezete. Valentin pár óráig az oroszlánkölyök mellett maradt, hogy megnézze hátha visszajön érte az anyja. A férfi csak várt és várt, de az anya sehol sem volt.

Megmentette az oroszlánt a biztos haláltól

Ezután döntött úgy, hogy elhozza a kicsit az állatrezervátumba, ahol dolgozik. Az édes oroszlán végül a Sirga nevet kapta, Valentin pedig a következő hónapokban végig mellette volt: gondoskodott róla, etette őt, játszott vele. Végül pedig ő lett az új édesapja, aki mindent hajlandó érte megtenni.

Megmentette az oroszlánt a biztos haláltól

A kis oroszlánból immár nagy és kifejlett állat lett, de a szeretet megmaradt kettejük közt.

“Soha nem bántana engem, tudom hogy nagyon szeret és teljesen megbízok benne.” – mesélte Valentin.

Az oroszlán a szíve mélyéből szereti megmentőjét, amit nagyon jól ki is tud mutatni. A férfi minden reggel üdvözli Sirga-t és kap tőle egy hatalmas ölelést.

Nézd meg a következő videót és oszd meg barátaiddal, ha Te is szívmelengetőnek találod a kapcsolatukat.