Ellenek az őzek

Ellenek az őzek – Ha gidára leltek, ne simogassátok!

Fontos tudnia mindenkinek, hogy nem minden magányos őzgida szorul segítségre – sőt, kifejezetten árthatunk nekik, ha segítünk rajtuk. A fűben megbúvó aprócska gidák csak látszólag árvák és védtelenek. Az Országos Magyar Vadászkamara közleménye szerint az anya akkor hagyja magára kicsinyét, ha veszélyt érez, vagy éppen táplálkozik.

A gida ilyenkor ösztönből cselekszik és meglapul a fűben, próbál beleolvadni a környezetébe. Általában nem menekülnek el, ezért sokan azt gondolhatják, hogy valami baja van, vagy csak a házi kedvenceknél megszokott módon megsimogatják őket. Ekkor azonban a gidán és a környezetén is rajta marad az ember szaga és ezután az anyja nem fogja többet elfogadni, szoptatni.

201-ben,  Bakonybélben találtak az egyik hotel vendégei egy őzgidát és sajnos nem tudták, hogy nem szabad hozzányúlni.

Ha találkozunk egy gidával, ne érjünk hozzá és lehetőleg kerüljük is el.

Ha megsimogatjuk, lassú éhhalálra ítéljük.

Ha olyan helyen találunk egy állatot, ahol úgy érezzük, hogy veszélyben van, akkor a legjobb, ha értesítjük a helyi vadásztársaságot!

A Magyar Buschraft Közösség nemrég posztolt egy bejegyzést az árvának tűnő őzgidákról:

Ellenek az őzek

“Üdvözlök mindenkit! Két napja születtem a Mogyoród melletti erdőben, jelenleg a testem akkora mint egy fél kilós kenyér. Mivel még nem vagyok elég erős a futáshoz, édesanyámnak nagyon kell rám vigyáznia nehogy elkapjanak kóbor kutyák, vagy a róka. Az, hogy most láthattok gyakorlatilag annak köszönhető, hogy egy mezőn voltunk amikor a fák takarásából kilépett egy nagy ember zöld kalapban és a vizslája.

Az ösztönöm sugallatára nem próbáltam meg a nagy gazban a mamám után szaladni, mert sajnos az még nem megy, hanem bebújtam egy fűcsomó alá. Pontosan tudtam, hogy nincs más dolgom mint láthatatlanná válni amíg el nem múlik a veszély és anya vissza fog jönni értem.

Ellenek az őzek

Erős szuszogásra lettem figyelmes amikor szétnyíltak a növények előttem és egy nagy fülű, barna kutya meredt rám. Iszonyúan megrémültem és moccanni sem mertem csak reménykedtem benne, hogy láthatatlan vagyok. A vizsla valóban „nem látott”, csak állt három lábon és meredten figyelt… de „nem látott”. Ekkor megérkezett az ember aki sokkal nagyobb volt mint a kutya és dörmögött valamit, majd megfogta a nyakörvét és félrehúzta.

Motyogott valamit, majd felém fordult miközben a zsebében kotorászott és már teljesen más hangon csak annyit mondott:

“egyemmeg”

Nagy szerencsémre Ő sem vett észre, mert a mozdulatlan láthatatlanságom és a rejtő színem tökéletes. Egy lapos, fekete eszközzel néhányat kattintott, majd elment. Anya egy óra múlva visszajött értem és mivel már nagyon éhes voltam alig emlékeztem arra, hogy majdnem felfedeztek, de szerencsére láthatatlan voltam.

Sok leendő barátom születik mostanság és kérlek benneteket, ha megtaláljátok Őket ne fogjátok, vagy simogassátok meg egyiket se. Ne vigyétek haza, mert a mamájuk ott van a környéken és lehet, hogy a sűrűből riadtan figyel.”